Nem voltam még ilyen gyenge valaki látványa miatt. Nem, bírd ki, ne látszódj ilyen gyengének! De ha egyszer akaratlanul is mosoly húzódik a számra, a fejem rák vörös lesz, és lábaim nem bírják tartani testemet, és érzem hogy mindjárt összesek..
-H..heló..cs-csak a leckéért jöttem..-még mindig nem mertem gyönyörű zöld szemeibe nézni mert ott esnék össze látványától. Hirtelen egy meleg kéz érintését éreztem arcomon, és amikor felemelte fejemet, a paradicsomban éreztem magamat. Mintha lebegnék, mintha repülnék a boldogságtól.. de nem, szállj le a földre, próbálj nem úgy viselkedni mint egy idióta. Ha máshogy nem tudok, akkor megpróbálok minél távolságtartóbb lenni. Elhúzódtam tőle, és folytattam pulcsim végének babrálását.-Gyere el velem a parkba, mondani akarok valamit neked.-arcán óriási vigyor húzódott, megszorította a kezemet, és elkezdett futni. Ha utol akartam érni, fel kellet vennem a tempóját, ami igen nehéz volt, de a végére valahogyan sikerült. Sokáig futottam mert amikor megállt éreztem hogy mindjárt kiesik a helyéről a szívem, és ha még tovább futnánk, komolyan elájulnék. Megfordult, felemelt és leültetett egy padra. Nem.. nem egy pad volt.. egy.. egy téglából kirakott.. várjunk csak? Elvitt komolyan a Tower Bridge tetejére?
-Te normális vagy? Mit keresünk itt?
-Itt szoktam gondolkodni.. hát idehoztalak.. Szerintem gyönyörű hely.
-De akkor is. Basszus, én félek a magasban.-nem folytattam tovább mert Harry elcsitított a szájával. Ha most lenne egy kívánságom, biztos az lenne hogy bárcsak örökre így maradnánk. De az élet nem kívánságműsor.
-CHER HAHÓÓ HAZAJÖTTEM-persze, ez csak álom volt... de milyen valóságosnak tűnt. De miért gondolok mindig rá? Már 4 éve hogy utoljára láttam. Amikor.. Amikor még Cheshireben laktunk. Már csak anya volt velünk, mert Apa autóbalesetben meghalt. A suliban akkor ismertem meg Clot. Nagyon jó barát volt, mindig ott volt mellettem amikor éppen megaláztak az osztálytársaim, vagy bármi máskor. Harryvel kiskorunk óta nagyon jóba voltam. Talán túlságosan is jóba. Ő mindig is a legjobb barátnak tartott engem, miközben én fülig szerelmes voltam belé. Az utolsó hetekben vallotta be hogy ő mindig is többnek tartott engem mint egy barát. És amikor végre minden tökéletes volt, anya otthagyott engem. Egyedül. És akkor eldöntöttem, én itt hagyom a régi múltam elköltözök innen. Elszökök. Persze Clo nem hagyott itt, Harrynek pedig nem is szóltam erről a dologról. Egyszerűen csak otthagytam. Még most is bánom a tetteim, de soha nem volt bátorságom vele beszélni. Mikor elmentünk Londonba nem tudtunk mit csinálni. Sokáig csak koldultunk az utcákon. Ekkor ismerkedtünk meg Greggel, aki mivel 18 volt, ő adott nekünk szállást. Mennyi idő telt el azóta. És még mindig rá gondolok. Ennyi minden jelenthet egy csók? Lehetséges. Még mindig emlékszek a pillanatra.
-Hahó itt vagy? Élsz még?-integetett előttem. Sóhajtottam egy nagyon és feltettem arcomra a műmosolyomat.
-Persze mi bajom lenne?
-Nem tudom, csak mert álmodba valami nagyon vidám történhetett, mivel folyamatosan vigyorogtál.-rögtön mosolyognom kellett, mert megint eszembe jutott az a zöld szempár.
-Mindegy, már én sem emlékszem rá.-Hazudtam neki, de nagyon látszódott a fején hogy ő eszt nem veszi be, de úgy láttam nem nagyon akart ezzel foglalkozni ezért témát váltott.
-Na akkor nemsokára megyünk Gregékhez próbálni. A dal megvan?-kapott fejéhez. Ekkor előrántottam semleges arckifejezéssel a füzetet.
-Megvan, főnök.
-Tudtam hogy bízhatok benned.-kacsintott rám Clo, majd kisétált a nappaliból.
-Sziasztoook-üvöltött Clo torka szakadtából én meg nyögtem egy helót amikor beléptünk a házukba. Még emlékszem amikor itt laktunk velük. Kemény életünk volt. Egyedül Greg dolgozik egy étteremszerűségbe, valami N betűs, nem tudom pontosan.
A próbát a garázsukba tartottuk, mint mindig. Megmutattam a dalt, fejükön megelégedést láttam.
-Elégjó-mondta a lehető legaranyosabban Greg, mindig is imádtam a fejét, nagyon kedves volt velünk.
Elkezdett gitározni Clo, majd Greg és végül Ted is beállt a dobbal, és arra vártak hogy énekelni kezdjek. Mikor elkezdtem a dalt, nem igen voltunk egyhangba, össze-vissza csuklott a hangom de pár perc múlva mindenki harmonizálta a másikat. Ez a dal kicsit szomorúbbra sikeredett mint amilyennek terveztem, de nagyon tetszett az összhangunk a srácokkal.
-Istenem nagyon jók vagyunk-dobta fel dobütőjét Ted, ami a falat súrolva visszaérkezett a tenyerébe.-És ennek örömére én most rágyújtok.-Ted elővette a cigisdobozát és a teraszra sietett. Hogy ha megérteném mi olyan jó abba a szarba..
Mikor elhagyták a garázst, Greg hirtelen elém termett, és azt a kaján vigyort amit az arcára húzott még véletlenül se lehetett volna letörölni.
-Hé kislány, nincs kedvetek eljönni holnap a Nandosba, meghívlak titeket, és végre megtudjátok hogy hol dolgozom. És a kaja is jó.-ja tényleg, Nandos.. Tudtam hogy valami hülye neve van.
-Hát, Cloe biztos bele fog menni, és már látom előre hogy engem is el fog hurcolni, talán nem is lenne hülyeség, lehet végre kikapcsolódnék, szóval igen, van kedvünk.-miután elmondtam monológomat megvakartam fejem tetejét és tekintetemet rászegeztem. Greg felsietett a lépcsőn, egyenesen a házba.
Sietősen távoztam az egyedül maradt garázsból és a teraszra, ahol Teddel és Cloval találtam magam szembe.
-Hé, Clo, Greg mondta hogy elmehetnénk a Nandosba, vagy hova, ahol dolgozik, és mondta hogy meghív minket. És igen, én is megyek.-forgattam meg a szemeimet, majd újra az előttem álló lány arcát kémleltem.
-Ezt nem hiszem el hogy a te szádból hallottam.-tátott szájjal nézett rám, és elgörnyedt kezéből majdnem kiesett a cigi.
-De bizony én mondom. És mivel végeztünk, én húzok is haza.-kacsintottam rá, amivel még jobban kiakasztottam, és zsebre tett kézzel hazafelé vettem az irányt.
Mikor végre beléptem a lakásunkba, tekintetemmel rögtön Felixt kerestem. Vagy a szobámba van, vagy Cloe szobájában, de azt kétlem, mivel mindig becsukja az ajtaját, és annyira azért nem okos az a kutya hogy magától kinyissa. De tévedtem. Mikor megláttam hogy nyitva van az ajtaja rögtön belém csapott a villám. Nane. Nenenene.
Beléptem a szobába, és amire számítottam, Clo 2 macskáját kergette, Zafírt és Liát.
-Felix, gyere ide!-invitáltam a kutyát több kevesebb sikerrel. Inkább kevesebbel, mivel a macskák vinnyogása még mindig idegesítette a fülemet. Nem vagyok valami macskaimádó, bevallom, lehet hogy köze van ahhoz, hogy kiskoromba minden macska megakart tépni, vagy ahhoz hogy allergiás vagyok a macskaszőrre.
Vettem egy nagy levegőt és a kutyám után kezdtem futni a max 15 négyzetméteres szobába. A jelenet kicsit vicces volt: Egy csaj fut a kutya után, aki a macskákat kergeti körbe körbe egy kis szobában, miközben a macskák a lámpától kezdve a cserépedényekig mindent levernek.
Mikor meguntam már hogy semmire nem megyek azzal hogy kergetek egy idegbeteg kutyát ezért ugrottam egy nagyot és rávetettem magam Felixre, aki addig kapálózott ameddig ki nem ugrott a kezemből. Persze nem hagytam magamat, megfogtam a nyakörvét, és maga után húzott engem. Legalább kicsit lelassítottam.
-Felix, hagyd békén a macskákat, MOST!-azthiszem erre jobban odafigyelt mert hirtelen megállt, és hagyta hogy a macskák a félig kinyitott ablakon kimásszanak a tűzlépcsőre. Cinikusan felnevettem, majd megpróbáltam feltérdelni hogy a kutyám szemébe tudjak nézni.
-Felix, ha még egyszer ilyet csinálsz, legalább az én szobámba tedd, most nézz körül, megint az én hibám lesz minden.-mintha ez értené. Mit sem törődve az előző megjegyzésemhez a viselkedéséről jól beledörgölődzött a kicsit elkopott barnás szőnyegbe. A beleragadt kutyaszőrök látványa csak tett még egy lapátot a szoba kinézetére. Felálltam és kitessékeltem a szobából Felixet. Megfogtam a szőnyeget és kiráztam az ablakon. Az eltörött cserepet és lámpát föltakarítottam majd mikor egy kicsit rendbe tettem a szobát és már kevésbé látszott hogy itt majdnem vér folyt kimentem a szobából és a pulthoz léptem. Feltettem egy kávét és felsóhajtva a kis rádiónkhoz léptem, majd bekapcsoltam. Valami sláger dalocska ment, értelmetlen szöveggel (http://www.youtube.com/watch?v=YCiY1y3uJ3o) Most komolyan hogy tudnak az emberek ilyet hallgatni? Egy idő után már az én fejembe is ez ment, és amikor kész volt a kávé, akkor már az egész szövegét tudtam kívülről. Beletöltöttem egy tiszta bögrébe a kávét, majd mikor ízesítettem ledőltem a kanapéba és megint csak bámultam ki a fejemből. Ekkor megszólalt egy ismerős hang.. Shot me out of sky, your my kryptonite..
Micsoda? Neeehem, biztosan megint csak képzelődök. Nem kéne kávét innom. Letettem a félig megivott kávét az előttem lévő kis asztalra, és ekkor megint hallottam azt a hangot. You've got that one thing. Még mindig kiráz a hideg ha meghallom. Ez biztosan nem ő. Nem lehet. Gyorsan kikapcsoltam a rádiót, és pont abban a pillanatban lépett be a lakásba Clo.
-A hülye macskáid megint felidegesítették Felixet.
-Basszameg, hol vannak?-rögtön levágta a táskáját válláról és a szobájába indult.-Nyugi, nem szedte szét őket, kifutottak az ablakon.-odacsoszogtam az ajtóhoz és unottan böktem fejemmel az ablak felé.
-Huuh, szerencséd van.-süppedt bele az ágyába és laptopjához nyúlt. Kinyitotta majd hasára fordult és onnantól kezdve se kép se hang. Közben a macskák is megérkeztek.
Mivel nem tudtam magammal mit csinálni beinvitálódtam szobámba és a füzetemet kaptam ki az ágyam alól. Úgy is mondhatni a naplómat. Fellapozgattam az oldalait, és sok képet találtam benne. Aztán megláttam egy képet. Könnybe lábadt a szemem, és a sorokat kezdtem olvasni.
"A mai nap csodálatos volt. Mint mindig, ma is elmentünk Harryvel fagyizni. Úgy volt hogy a leckénket fogjuk megcsinálni, de ez a lökött mindig kitalál valami olyat, aminek semmi köze sincs a tanuláshoz. Egész nap a parkban lófráltunk. Cloe megint eltűnt, de engem nem nagyon zavart, főleg hogyha az egész napomat Harryvel tölthetem. Kitalálta, hogyha felnövünk, akkor fogunk egy bandát alapítani, amit Karma's Enemienek fogunk hívni. Még bevesszük a bandába Cloet és még valakit keresünk dobosnak. Annyira imádom a hülye fejét" A képen én voltam és Harry ahogy felemel engem és éppen a parkban lévő szökőkút felé veszi az irányt, én pedig próbálok kiszabadulni a kezei közül.
Lapoztam egyet a füzetben.
"Kedves Naplóm!
Szörnyű dolog történt.. Tegnap, amikor éppen indultam Harryhez megláttam ahogyan egy lánnyal smárol. Elegem volt, feladom. Ő soha nem fog engem Szeretni. Nem szeret, miért nem fogom fel? Hazarohantam és órákig sírtam. De a leckét mégiscsak el kellet hogy kérjem. Arra szántam magam hogy elmegyek hozzá. Nem tudom miért, de megtettem."
"És ő akkor megcsókolt. Mindent bevallott nekem. Annyira megnyugtatott a közelsége. Soha nem fogom elengedni"
Eddig írtam a füzetbe. Innentől befejeztem, nem folytattam. Nem tudom miért, talán túlságosan is fájt volna leírnom, hogy otthagytam, nem tud rólam semmit. Még kimondani is nehéz..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése